Willie Bobo
Willie Bobo egyike volt azoknak a kiváló zenészeknek, akik a
60-70-es években egybegyúrta a Latin Soul, a rock és a jazz sajátosságait és
egyedi hangzásvilággal ruházta fel szerzeményeit. Zenéjében tükröződött a new yorki
Spanyol és Fekete Harlem tradíciói.
William Correa néven, puerto ricoi szülők gyermekeként látta meg
a napvilágot 1943-ban, New Yorkban. 13 évesen a kor egyik leghíresebb latin
zenei együttesében, a Machito’s Afro-Cubans-ben, a banda kisegítőjeként
dolgozott, sokszor késő éjszakáig. Itt megízlelhette a zenei színpad varázsát
méghozzá első osztályú zenészek társaságában. New yorki látogatása alkalmával
hozta össze a szerencse a legendás kubai „kongaistennel”, Ramon „Mongo”
Santamariával aki cserébe az angol tolmácsolásért, afro-kubai technikákat
tanított a feltörekvő, fiatal zenésznek.
A Bobo nevet a jazz-zongorista, Mary Lou Williamstől kapta, amit
nem sokkal később már, mint művésznevet használt. A spanyol szó jelentése (sok
egyéb mellett) „bohóc” ami tökéletesen illett Willie jó kedélyű, mindig
tréfálkozó szemlyiségéhez.
Egy ideig Williemsszel, majd a Cuban Big Band vezetőjével, Perez
Pradoval dolgozott. Később egykori mestere, Santamaria meghívására csatlakozott
Ernest „Tito” Puente mambo zenekarához. A velük eltöltött öt évben, szakavatott
fülek szerint a legkitűnőbb afro-kubai dobos/ütős előadásokkal találkozhattunk,
amelyek valaha rögzítésre kerültek. De Willie Bobo számára ez csak a kezdet
volt.
Az 50-es években sorra kapta a felkéréseket a Latin jazz
nagyságaitól, hogy működjön közre, főleg stúdió munkákban, különösképpen mambo
vagy cha-cha-cha felvételekhez.
1957-ben Ő és Santamaria elbúcsúztak Puentétől de Bobónak
hamarosan újra lehetősége nyílt hogy még több Latin jazz történelmet írjon.
Csatlakozott a vibrafónista Cal Tjader együtteséhez 1958-tól 61-ig és olyan
korszakalkotó eredményeket könyvelhettek el, mint a "Latino" és a
"Monterey Concerts". Bobo 1964-ben újra összállt a Tjaderrel, hogy
felvegyék a Latin Jazz egyik meghatározó slágerét a "Soul Sauce"-t.
1960-ban a Verve kiadó leszerződtette és kiadhatta első önálló
albumát, a nagysikerű Spanish Grease-t melynek címadó dalához (remek alapanyag
lévén) a 90-es években többek közt Richard Dorfmeister is készített egy kiváló
remixet. A 60-as évek közepén a saját zenekarával már egy kicsit populárisabb,
könnyedebb vizekre evezhetett, amivel szélesebb körben vált ismerté és
elismerté. A „Spanish Grease”, „Juicy”, „Spanish Blues Band”, és az Uno Dos
Tres” albumokon Bobo olyan zenei stílusokat ötvözött, amelyek tovább növelték
rajongói táborát és elismerést váltottak ki mind az utca emberéből mind a
komoly jazz kritikusokból. Az évek során olyan remek zenei anyagokat adott ki,
amelyek a mai napig kiváló alapul szolgálnak a mai breakbeat zenészeknek.
A 60-as végén Los Angelesbe költözött, ahol egy ideig Carlos Santanával dolgozott együtt majd játszott a „The Cosby Show” stúdió zenekarában. Kiadta a „Tomorrow is here”-t 77-ben majd a „Bobo”-t 79-ben. Az élet újra egykori mesterével, Santamariával sodorta össze, akivel együtt játszottak a The Playboy Jazz Festival-on 1983-ban. Ugyanebben az évben sok-sok boldog év után érte utol a halál. (A zeneőrület a családban maradt, Willie fia, Eric Bobo a Cypress Hill tagja.)
Willie Bobo eredeti és újragondolt szerzeményeit nálunk is hallhatjátok.
Joe Bataan
Kevés olyan zenész van, aki olyan ízig-vérig
utcai alapokkal rendelkezik, mint a Latin Soul létrehozójaként tisztelt Joe
Bataan. A második világháború alatt született legenda a rosszhírű spanyol
Harlemben nőtt fel, ahol egy Puerto Rico-i bandával járta az utcákkat,
doo-wopot dúdolva a sarkokon, zenélni pedig a rácsok mögött tanult meg, miután
15 évesen kocsilopásért leültették. Zenei alapjait is az utca rakta le, ahol
salsa, RnB, Latin jazz és boogaloo keveredett az angol nyelvvel.
A fekete anyától, és filippínó apától 1942-ben
született Bataan Nitollano tinédzserként a Dragons nevű puerto rico-i bandával
töltette az időt a spanyol Harlemben, egészen 15 éves koráig, amikor
autólopásért 5 évet kapott és a Coxsackie Állami Börtönben találta magát. Az ott eltöltött idő alatt rájött, hogy
változtatnia kell az életén, és a zenének szentelte idejét. Önálllóan megtanult
zongorán játszani, és a szabadulása után hat hónappal már a saját, stílusalapító
szerzeményeinek felvételei zajlottak. Első zenekarát (Joe Bataan and the Latin
Swingers) 1965-ben alapította, az átütő siker pedig 1967-ben jött el, az egy
nap alatt felvett "Gypsy Woman" című albummal, amellyel megszületett
a Latin Soul. A kifejezés persze már évetizedek óta létezett, de az elsők
között angol nyelven latin zenét éneklőt, és azt RnB-vel ötvöző Bataan lett az, aki élettel töltötte meg a
kifejezést, gyakorlatilag egyedüliként meghatározva a sítlust. Bataan a
hetvenes években egymás után adta ki az albumokat, de producerként, valamint
zene- és dalszerzőként is nevet szerzett magának. A
hetvenes évek végén megalkotta a “Rap-O Clap-O"című disco-rap számot, amely ugyan az
Egyesült Államokban nem lett siker, de Európában a slágerlisták élére került,
és a zenetörténet az első rap számnak tekinti, amely figyelmet keltett az öreg
kontinensen . Majd a nyolcvanas években Bataan teljesen eltűnt a zenei életből.
A Latin Soul apostola húsz évig a
zenétől visszavonultan élt. Családot alapított, és egy fiatalkorú bűnözöket
tartó javítóintézetben dolgozott tanácsadóként, saját életét állítva példának
az oda bezárt gyerekeknek. Eltűnése a zenei életből olyan jól sikerült, hogy
amikor a kilencvenes évek közepén visszatért, sokan azt hitték, már régen
meghalt. Amikor harminc év után visszatért Kolumbiába, megérkezésekor el
kellett énekelnie a szinte már kolumbiai himnusznak számító "Riot"
című számát, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem egy imposztorral van
dolguk, és igen, Joe Bataan még él.
Ezt azóta koncertek sorával, és új
albummal („Call My Name") bizonyította azoknak, akik esetleg
kételkednének abban, hogy a Latin Soul királya nagyon is életben van. Erről meggyőződhettek itt is, az
Easy FM-en
„Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak.” Paulo Coelho
